Megnyílik az út a Százéves Háborúnk lezárása felé

Nem létezik európai értelemben vett palesztin, jordán, szír vagy iraki nemzet. Törzsek vannak, klánok.

Nem létezik európai értelemben vett palesztin, jordán, szír vagy iraki nemzet. Törzsek vannak, klánok.
Az amerikai elnök is reagált a Katart ért mai csapásokra.
Egyszerre dicsér és követel Ben Wallace.
A magyar diplomácia vezetője a Védelmi Tanács ülése előtt szólalt meg.
„Úgy hisszük, hogy a békét az erőn keresztül lehet elérni” – jelentette ki az ABC csatornának adott interjújában JD Vance.
A rengés időzítése különösen érzékeny, hiszen Irán épp egy feszült konfliktus közepén áll Izraellel.
Magyarország a minél előbbi rendezésben érdekelt.
Ezt fogjuk látni a következő napokban.
Vigyázó szemeinket Iránra kell vetnünk.
A Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés az új világrend további erősödését és az Izrael Állam melletti kiállást jelzi.
A menekültek soha nem látott számban indultak el Szíriába, kérdés, hogy ez Aszad bukása vagy az európai szigorítások hatása.
Utoljára Huszein ellen járt három amerikai repülőgéphordozó-harccsoport a Közel-Keleten.
Az új hatalom felállásával és a kezdeti újjáépítési törekvésekkel felcsillant a remény egy stabil, biztonságos Szíria kialakulására.
Felejtsd el Párizst: a Közel-Kelet kanyarban előzte meg a diplomácia őshazáját, az amerikai-orosz után az amerikai-ukrán találkozó is itt lesz.
A múlt havi tűzszünet kezdetén Izrael engedélyezni kezdte a palesztinok számára, hogy átkeljenek a Netzarim folyosón, hogy a háború sújtotta északi részen lévő otthonaikba menjenek.
A rakétával Izrael bármely részét képesek elérni.
„Az új járat nemcsak a turizmus, hanem a kereskedelem és a gazdaság szempontjából is új horizontokat nyit meg a két ország számára” – nyilatkozta a budapesti reptér vezetője.
Elsőként főként nőket, gyereket, és időseket engednek el a Hamász terroristái.
Az orosz és az iráni elnök pénteken stratégiai együttműködési megállapodást ír alá az orosz fővárosban.